Észrevetted már, hogy sosincs vége?...
Azt szokták mondani, hogy “a szennyeskosár soha nem ürül ki”, mindig van benne utánpótlás – tehát a mosás ez alapján egy végtelen hajsza. Mintha hiába dolgoznánk, még akkor is, ha közben azért mindig van tiszta ruha – a kosár egyszerűen sosem üres. (Ami elég szép teljesítmény tőle, ha meggondoljuk, hogy ez az egész életünket végigkíséri.)
De ha jobban belegondolsz, a mindennapi teendőkkel is így van ez: sohasem fogynak el. Sosincs vége. “Mindig van valami”, ezt sokszor még mondjuk is, jóra-rosszra egyaránt.
A legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek (Te is…?), hogy azt várják, hogy egyszer vége lesz. Hogy eljön az az idő, amikor varázsütésre egyszerre nem lesz tennivaló.“Majd ha a gyerekek felnőnek, majd ha máshol fogok dolgozni, majd nyáron, majd télen, majd ha süt, majd ha esik…” Majd akkor. És a legnagyobb önbecsapás: a “majd a szabi alatt” – érted: nyáron, a 365-ből éppen abban a 14 napban…
Rossz hírem van: ennek sosem lesz vége. (Illetve persze de, de azt szerintem inkább egyelőre még ne várjuk.) Nem lesz olyan, hogy nincs mit – vagy ha már kevesebbet kell, akkor az azt jelenti, hogy idősebbek lettünk és kevesebbet is bírunk… (Érdekes ez is: amikor kevesebbet bírunk már, akkor kevesebbet is vállalunk, kevesebbet teszünk és mégis jól működik minden.)
Akkor pedig mikor? És hogyan?
Szerintem bármikor.
És kizárólag úgy fog ez menni, ha saját magadat és a kikapcsolódásodat, pihenésedet és vágyaidat legalább annyira fontosnak tartod, mint a kötelező(nek kikiáltott) tennivalókat és mások elvárásait. Vagy inkább annál még többre.
Ha “sosincs vége” és Te a végét várod, az öngól. Egyetlen megoldás van: mindeKÖZBEN KELL időt teremtened Magadra!
Nálam évek óta (értsd: pici gyermekek mellett is) ugyanolyan napi-hetirendi pont az is, hogy ÉN. Amikor beírom, hogy postára menni, bevásárolni, gyerekeket hozni-vinni, ügyfeleknek leveleket megválaszolni, akkor azt is beírom bizonyos időközönként 1-2 órára, hogy ÉN. Ez az Én-idő. Ami szent és sérthetetlen, ugyanannyira, mint a családra mosás-teregetés, a kéményseprő fogadása vagy akár a tanfolyamaim megtartása. Igen, szervezni kell, segítséget kell kérni, meg kell oldani. Ugyanúgy, mint minden egyéb “nagyon fontosat”, azokat is valahogy mindig sikerül, ha nagyon akarjuk. Ahogyan ezt is. HA nagyon akarjuk. (És nem vagyunk éppen mártír-játszmában… Ha abban vagy, inkább lépj ki belőle, hosszútávon nagyon nem éri meg!)
Egy ÉN-napomon készült naplóoldal. Nem terveztem el előre, hogy aznap rajzolni-festeni fogok – talán nem is sikerült volna ilyen jól, ha “muszájból” készült volna…
Ezt aztán idővel odáig dédelgettem, hogy kétheti egy nap, majd heti egy nap – ez utóbbin dolgoznom kell, még nem mindig sikerül betartani. (Ez egyéni, de nekem, úgy tűnik, ezt kell még “fejben megugrani”: hogy igen, mostmár akár ez is lehetséges… :-))
Ilyenkor nem is tervezek előre vagy ritkán. (Lehet persze ilyenkor mindig edzeni, futni, rajzolni vagy valami egyéb hobbinak is élni.) Számomra maga az iszonyatosan pihentető, hogy nincs “kell”, nincs magam szabta terv és menetrend, amit be KELL tartani, végig KELL csinálni. Ez az egyik legfontosabb lényege az egésznek: amihez akkor és ott kedvem van.
Csak sétálgatok naphosszat, ücsörgök egy padon? Rendben van. Rajzolok? Gyerekruhákat válogatok? Tortát sütök? Megnézek egy kiállítást? A polcomat átpakolom? Teázni hívok egy barátnőt? Végigalszom a napot? Ez is mind-mind rendben van!
Ez nagyon fontos pont: RENDBEN van, bármi történik is az ÉN-időben. Nincs olyan, hogy “valamit nem csináltam meg, pedig kellett volna, mert lehetett volna, jajmiértisnem, delustavagyok”… Lelkiismeret-furdalás szigorúan kizárva! (Hiszen nem stressz-napot tartottam, ugye.) Nincs terv, nem sikerülhet félre, nincs mit megbánni.
Vannak persze élethelyzetek és vannak családok, amikor és ahol szépen rá kell szoktatni a családtagokat arra, hogyha ezt szeretnéd bevezetni. Hogy jogod van hozzá. Sőt: létszükséglet, ha nem szeretnél bepörögni vagy depresszióba esni. Ez elég erős érv lesz nekik is.
Időt nem kell csinálni, időd mindig van. Te osztod be. Azt teszel bele, ami fontos Neked.
Legyél fontos saját magadnak! Ennyi a “titok”. :-)
Sok szeretettel:
Tina
